Könyvtár

Az iskola könyvtára régi múltra tekint vissza. Jelenlegi helyén 2001 óta működik. Elsődleges feladata, hogy az iskolában folyó oktató-nevelő munkát, különösen annak egyik szegmensét, az ismeretelsajátítást segítse.


Az iskola közössége számára lehetővé teszi állománya teljes körű használatát, mely helyben használattal (olvasótermi állomány) vagy kölcsönzéssel történik. 7500 egységgel rendelkezik, mely magában foglalja a szakképzéshez szükséges szakkönyveket, kézikönyveket, szótárakat, szépirodalmi műveket, kötelező olvasmányokat és verses köteteket. Az ingyenes tankönyveket gondozza és megőrzi, illetve a tanulók rendelkezésére bocsátja.


A szórakozást és a kikapcsolódást segítik azon színes sajtótermékek, folyóiratok, melyeket az olvasók ajánlanak fel a könyvtár olvasóközönsége számára. A Vas Népe napilap – a könyvtárostanár jóvoltából – naponta elérhető és forgatható.


Az iskola könyvtára közreműködik könyvtárhasználati órák, információk keresésére épülő tanórák, egyéni vagy csoportos foglalkozások előkészítésében és megtartásában. Rendelkezésre áll 6, a tanulók által használható számítógép és gurulós szék is. Ezeket napi szinten igénybe veszik az érdeklődők.


Alapvető célnak tekinthető, hogy az itt tanuló diákok igyekezzenek minél mélyebben elsajátítani az önálló vagy segítséggel történő ismeretelsajátítási módszereket, könnyedén tájékozódjanak az adathordozók világában, törekedjenek a nem gépi alapú, azaz hagyományos ismeretszerzési módok megőrzésére és gyakorlására is.


Ars poeticánk, hogy a diákság, illetve a könyvek és időszaki kiadványok legyenek kompatibilisek, fedezzék fel újra egymást! Célkitűzésünk, hogy a könyvtár segítse elő az egykor oly legendás barátságot az olvasók, a tankönyvek és a sajtótermékek között.
A könyvtár alkalmas a szabadidő hasznos eltöltésére is. Kiemelendő gondolat, hogy a diákok lyukasóráikat, holtidejüket, a szüneteket lehetőleg felügyelet alatt, hasznosan töltsék. Értékes beszélgetésekkel, egymásra figyeléssel, barátkozással, tehetségük megmutatásával is ki lehet kapcsolódni!


Nyitvatartás:

   – hétfő: 9:05–9:55
   – kedd: 10:10–10:55, 12:00–12:45
   – szerda: 10:10–10:55
   – csütörtök: 11:05–11:50
   – péntek: 7:30–10:55

Elérhetőségeink:

Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
e-mail:
titkarsag@razso.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8–10.

Képviseli: Rettegi Attila főigazgató

OM azonosító: 203062/007

Program

2023.december 5. kedd
HKSzCsPSzV
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Facebook



Pályázatok