Országos döntőbe jutottak

  nyomtatási kép

Április 3-án Pakson rendezték az V. korcsoportos kosaras  fiúk országos elődöntőjét.

A résztvevő csapatok:
1. Energetikai Szakközépiskola, Paks
2. Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakközépiskola, Kaposvár
3. Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár
4. Rázsó Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Körmend

A körmendi csapat a hosszú utazást követően már az első mérkőzésen pályára lépett és meggyőző játékkal, magabiztosan győzte le a székesfehérvári gimnázium együttesét. Sajnos a mérkőzés 5. percében az egyik alapember, Mező Tamás bokasérülést szenvedett és nem tudta folytatni a játékot. Azonban Sömenek Martin érett játékával győzelemre vezette a csapatot. Affiah Ármin okos játékszervezésével, ponterősségével, Anek Szabolcs indításokból szerzett kosaraival, Sólyom Gábor remek védekezésével, Bor Tamás lelkes játékával vette ki a részét a győzelemből.

Teleki Blanka Gimnázium Székesfehérvár - Rázsó SZKIK Körmend 39:75
Rázsó:
AFFIAH 19, ANEK 15, Sólyom-, SÖMENEK 36, Mező 2. Csere: Bor 3.

A következő ellenfél a vendéglátó szakközépiskola volt. Sportszerű mérkőzésen, korrekt játékvezetés mellett sikerült kiharcolni a továbbjutást jelentő győzelmet, amelyhez Sömenek Martin extra teljesítményére volt szükség.

Energetikai Szakközépiskola Paks - Rázsó SZKIK Körmend 63:77
Rázsó:
AFFIAH 15, Bor 3, ANEK 4, Sólyom 2, SÖMENEK 53.

Az országos döntőbe a körmendi Rázsó Imre SZKIK csapata veretlenül jutott be, amelyet Mohácson rendeznek.


Elérhetőségeink:

Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
e-mail:
titkarsag@razso.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8–10.

Képviseli: Rettegi Attila főigazgató

OM azonosító: 203062/007

Program

2024.április 20. szombat
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Facebook



Pályázatok