A helyi szakképzés 125. évfordulóját ünnepelték a Rázsóban

  nyomtatási kép

Ritka és fajsúlyos jubileum volt a hét végén a Rázsóban: a helyi szakképzés 125. évfordulóját ünnepelték. Ez alkalomból fotókiállítást nyitottak, és könyvpremierre is sor került.

Az ünnepség képei

- Ma sajnos azt tartja sok szülő, hogy egyfajta celebséggel könnyebben boldogulhat csemetéjük. Holott igazi és tartós megélhetést inkább a szakma, a jól elsajátított, nemes értelemben vett iparosság adhat - fejtegette a múlt pénteki jubileumi ünnepségen a Rázsó Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója, Egyed Gyula. Aki örömmel köszöntötte kollégáit és vendégeit a valamikori főiskolának helyet adó, megújult intézményben.
Dr. Stipkovits Ferenc nyitotta meg a jubileumi események sorát, mégpedig Tóth László várostörténeti fotóinak méltatásával. A közkedvelt, hivatásos lokálpatriótaként is emlegetett Dodó valóban egyedi, felbecsülhetetlen értékű - mert megismételhetetlen - anyagot tett közszemlére. Tóth László már a hatvanas években járta Körmend utcáit, fotózta házait, ezzel a helytörténet oszlopos alakjává vált.
- Néha borzongató és megdöbbentő, amit a fotók sugá-roznak - kezdte rendhagyó tárlatvezetését a méltató. - Emitt egy szép, a régi mezővárosra emlékeztető ház, amely már nincs és nem is lesz. Amott a másik megmaradt, de a környezet megváltozott. És az intézmények, az iskolák, az emberek. Sorsok sugároznak át a képeken, s ez a fotós remek helyzetfelismerését, érzékenységét és szakmai kvalitásait dicséri - mondta többek között Stipkovits Ferenc. Sajnos az alkotó nem volt jelen, ám a felcsattanó taps így is kijárt.
Ezt követően mutatták be A körmendi szakoktatás 125 éves története című, gazdagon illusztrált könyvet. Elsőként Mészáros Árpád, a megyei közgyűlés oktatási bizottságának elnöke, maga is pedagógus, méltatta a kiadványt.
- Nagyon jó szerkezetű ez a mű, átjön rajta az a körmendiség, amely máig tartást adhat nekünk. És kenyeret azon szakmaiság révén, amelyet immáron 125 éve művelnek városunkban. E hagyományt most a Rázsó folytatja, emelkedő pályán - hangsúlyozta a szónok. Aki szerint az oktatás Körmenden nagy eredményeket könyvelhet el, és ehhez méltó a könyv. Amelynek szerzőgárdáját tapssal köszöntötték a fogadáson. Az utóbbiak nevében Kondicsné dr. Kovács Éva vázolta fel az elmúlt időszakokat.
- Éppen 125 éve annak, hogy az akkori városi közgyűlés döntött a tanoncképzés beindításáról. Jól is tette, mert a szakmához juttatás kettős eredménnyel járt: emelte a város presztízsét, és kitermelte azt az iparosságot, amely megteremtette a fejlődés stabil alapjait. Hiszen a szakma biztos megélhetést és kenye-ret ad, adott - hallottuk.
A szerző elmondta: egy időben számos, akkoriban modernnek számító szakmában képeztek fiatalokat. Közte bognárt, kádárt, kefekötőt, kocsigyártót, fésűst, kalapost, kerékgyártót. A tanulói létszám induláskor meghaladta a 200-at. Ahogy múltak az évtizedek, úgy alakult át az oktatás szerkezete is.
- A fordulat éve után, 1949-től a határmentiség hátránnyá lett. Elmaradt az iparfejlesztés, a szakképzést visszafogták, azaz befékezték a várost. Megakadt a fejlődés, és csak a hatvanas években idult újra. De akkor erőteljesen. Már csak azért is, mert megjelent újra az ipar: az EGYT, a Cipőgyár, a Latex és mások. Ide pedig kellett a munkás. Ezért gőz-erővel beindult a szakképzés, majd a szakközépiskolai képzés a Kölcsey gimnáziumban. Időközben lábra kapott a mezőgazdasági főiskola is. Elmondható, hogy ekkoriban Körmend dinamikusan fejlődő pályára állt. Aztán újabb váltás, a szakképzés átkerült a Rázsóba, a főiskola megszűnt. De az elmondható, hogy a mai napig őrzi azt a hagyományt a város, amely egykor a szakoktatás fellegvárává tette - fogalmazott Kondics Éva.
Ezt követően Egyed Gyula zárszavában kiemelte: a Rázsó hű volt és marad is a hagyományokhoz, megnyerve újabb ifjú generációkat a munka szépségének.

Vas Népe, 2009. november 25.

Elérhetőségeink:

Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
e-mail:
titkarsag@razso.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8–10.

Képviseli: Rettegi Attila főigazgató

OM azonosító: 203062/007

Program

2024.április 19. péntek
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Facebook



Pályázatok