Rólunk írták - A rázsós Kardos Máté országos első

2010. május 16. 21:04:06  nyomtatási kép

Kardos Máté 19 éves rábagyarmati fiatalember. Naponta jár be iskolájába Körmendre a Rázsó Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumba, ahol a mezőgazdasági gépszerelő szakmát tanulja.

Nemrég felkészítő tanárával, Bujdosó Gáborral Mezőhegyesen jártak, ahol Máté részt vett a Szakma Kiváló Tanulója verseny országos döntőjén. Hogy milyen eredménnyel? Nos, amint azt a képen látható oklevelek és serlegek is bizonyítják, kiválóan. A Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola által otthont adott országos döntőn a legjobbnak bizonyult, az első helyezést szerezte meg.

Beszélgetésünk során Máté elmondta, a megmérettetés nem volt könnyű, elméletből és gyakorlatból egyaránt bizonyítani kellett. Utóbbi kapcsán még szántás is szerepelt a feladatok között. Máté most jár a 12. évfolyamra. Tanulmányait az érettségi megszerzése után e szakterületen kívánja majd folytatni.

Az érmek, serlegek és oklevelek mellé a fiatalember a minap a körmendi IPOSZ-tól ajándékot is kapott. Az ipartestület nevében Zsigovits János elnök és Tóth Tihamér egy komplett számítógépet adott át a város és tanintézete jó hírnevét öregbítő diáknak.

 

Rábavidék, 2010. május 14.

Elérhetőségeink:

SZMSZC Rázsó Imre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
Fax: 94/594-076
e-mail:
iskola@razso.sulinet.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8-10.

Képviseli: Szentgyörgyvári Róbert főigazgató

OM azonosító: 203062

Program

2019.március 22. péntek
HKSzCsPSzV
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Facebook



Pályázatok