Vas Megye Közgyűlésének kitüntetettje

  nyomtatási kép

A hagyományokhoz híven március 15-én került sor a Vas Megye Közgyűlése által adományozott kitüntetések átadására.

Iskolánk igazgatóhelyettese, Vincze Jenő tanár úr a Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Oktatási Tagozata kitüntetést vehette át.

Vincze Jenő 1972. augusztus 15-től áll alkalmazásban a szakközépiskola és szakiskola, illetve annak jogelőd intézményeinél. Közel 4 évtizedes munkája során nagy gonddal és lelkiismeretes odaadással oktatta a műszaki, elektronikai, informatikai gyakorlatokat és tárgyakat a volt főiskolai és szakközépiskolai ifjúság számára. Precíz, pontos munkavégzése igazi nevelői példaként állt mindig diákjai előtt. Nagy része volt abban, hogy az iskolában diagnosztikai- és elektromos műhely jött létre. A korszerű tartalommal megtöltött szakmai programalkotás mellett felelős szerkesztője volt a szakképzési alap pályázatainak és az iskola eszközfejlesztési, beruházási munkálatainak. Kollegális szelleme, humánus emberi magatartása és segítőkészsége elismertségnek örvend munkatársai és diákjai körében.

Gratulálunk a kitüntetéshez! Munkájához további sok sikert, erőt és kitartást kívánunk!

Az ünnepségről részletesebb információ itt található.

Elérhetőségeink:

Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
e-mail:
titkarsag@razso.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8–10.

Képviseli: Rettegi Attila főigazgató

OM azonosító: 203062/007

Program

2024.április 19. péntek
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Facebook



Pályázatok