Kirándulás a Szakma Sztár Fesztiválra

  nyomtatási kép

Iskolánkból 22 diák (élelmiszer- és vegyi áru eladó, kárpitos, asztalos képzésben részt vevő) látogatott el Budapestre, a Szakma Sztár Fesztiválra. Az érdeklődők - a korábbi évekhez hasonlóan - egynapos szakmai kirándulás keretében ingyen vehettek részt a rendezvényen, a Kereskedelmi és Iparkamarák szervezésében.

Az időjárás a kegyeibe fogadott bennünket. Szakadó esőben indultunk, de napközben a borús ég ellenére egyszer sem áztunk meg.

Először a Fesztiválon megtekintettük az országos versenyre bejutott diákok éppen zajló gyakorlati versenyeit. Ezt követően a Várnegyedben kaptunk egy kis szabadidőt, a környék felderítésére. A csoport egy része megfigyelte a Sándor-palotánál az őrségváltást, többen sétáltunk a Halászbástyán, gyönyörködtünk a kilátásban.

A hazafelé úton egy kis technikai probléma akadt, ami még emlékezetesebbé tette számunkra ezt a kirándulást.

 

A kirándulás képei itt megtekinthetők.

Elérhetőségeink:

Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
e-mail:
titkarsag@razso.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8–10.

Képviseli: Rettegi Attila főigazgató

OM azonosító: 203062/007

Program

2024.április 19. péntek
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Facebook



Pályázatok