Projektprezentációs előadások

  nyomtatási kép

Az elmúlt időszakban két alkalommal is sor került az iskolában folyó projekttevékenységek bemutatására, Budapesten a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban a Pestalozzi Program keretében és a Nyugat Magyarországi Egyetem meghívására Szombathelyen. Az előadásokat iskolánk angol-német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanára, Kopasz Éva tanárnő tartotta. Így számolt be az általa bemutatott projektprezentációs előadásokról:

 

"2011 óta tagja vagyok a Magyar Pestalozzi Hálózatnak, két alkalommal részt vettem már Pestalozzi Tanártovábbképzésen, Grazban és Meißenben. Egy-egy workshop után fontosnak tartom a tanult módszertani ötletek kipróbálását és a tapasztalatok széles körű terjesztését. Ezen céloktól vezérelve vettem részt 2013. február 16-án a Pestalozzi Program keretein belül megrendezett "Demokráciára nevelés" című továbbképzésen, melyen előadóként is közreműködtem. Projektprezentációmmal bemutattam az iskolámban folyó általam vezetett projekttevékenységek módszertani alapjait, valamint a gyakorlati megvalósítás során szerzett tapasztalatokat. A bemutatásra került prezentációs anyag, az interjú- és filmprojekt keretében megvalósult demokráciára, toleranciára nevelés témaköréhez szorosan kapcsolódott. "A toleranciáról a toleranciáért" című projekt bemutatása a résztvevők kérdéseinek megválaszolásával zárult. A továbbképzés során lehetőségem nyílt beszámolókon, tevékenységeken, beszélgetéseken keresztül másoktól tanulni és a saját tapasztalataimat a résztvevőkkel megosztani."

 

 

"2013. március 8-án került sor arra a projektprezentációs előadásra, melyet német szakos egyetemi hallgatóknak tartottam a Nyugat Magyarországi Egyetemen, Szombathelyen. Power-Point prezentációk és filmek segítségével jelenítettem meg azokat az oktatási projekteket és alkalmazási lehetőségeket, melyeket korábbi továbbképzéseken nemcsak megismertem, hanem utána a gyakorlatban is kipróbáltam. A prezentációimmal bemutattam a projektorientált tanítás jellemzőit, majd konkrét példákon keresztül projekttevékenységek megvalósításának lehetséges módjait, cselekvés- és projektorientált módszereket és prezentációs technikákat. Egyes tevékenységek a hallgatók közreműködésével valósultak meg."

 

 

Elérhetőségeink:

Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
e-mail:
titkarsag@razso.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8–10.

Képviseli: Rettegi Attila főigazgató

OM azonosító: 203062/007

Program

2024.április 19. péntek
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Facebook



Pályázatok