Diáknap

2013. május 18. 20:10:16  nyomtatási kép

Iskolánkban idén 2013. április 17-én, szerdán került sor a hagyományos diáknapra. Ebben az évben is színvonalas programok várták az érdeklődő diákokat. Az időjárás kegyeibe fogadta a gyerekeket, ugyanis esőmentesen telt el ez a mozgalmas délelőtt. Reggel 8 órától kezdetét vette az osztályok közötti főzőverseny, melyre idén a 10.A, a 11.A és a 12.B osztály nevezett. Öröm volt nézni, ahogy a diákok a sörpadok felállításától kezdve, az alapanyagok feldolgozásán, megmunkálásán át, a jól sikerült ebéd elfogyasztásáig aktívan közreműködtek. A győztes a 12.B osztály vadpörköltje lett. Közben az iskola földszinti tantermeiben is változatos programok indultak. Két, korábban másik iskolában fodrászként végzett diáklányunk a jelentkezett lányok, fiúk haját "szedte ráncba" a fodrászbemutató keretében. Ezt követően a másik tanteremben kezdetét vette a hagyományosnak mondható, a tévéből ismert népszerű ügyességi játék, az "Egy perc és nyersz!", melyre több, vállalkozó szellemű diák is jelentkezett. Egy műveltségi teszt kitöltése után 5 gyakorlati feladatot oldottak meg a diákok. Sor került többek között csavarállításra, kekszevésre, pohárpiramis építésre, "lufiegyensúlyozásra" is.  A kézilabda pályán véget ért tanár-diák focimeccs után az iskola belső udvarában zárult a diáknap az extrém háziállat-bemutatóval. Ide három "hagyományos" háziállat, - kutya - és egy igazi kuriózum, egy királypiton érkezett a gazdáikkal. A győztes nem meglepetésre, a 12.A-s, Makai Dávid hüllője lett. A diákok egybehangzó, pozitív véleményei alapján kitettek magukért a DÖK-ös szervezők (Benkő Eszter 11.B, Pál Adrienn 11.B, Borsos Tünde 11.A, Szász Jennifer 11.A), akik ötleteikkel és aktív részvételükkel járultak hozzá, hogy az idei diáknap ilyen színvonalasra sikerült.

 

Képek

Elérhetőségeink:

Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
Fax: 94/594-076
e-mail:
titkarsag@razso.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8–10.

Képviseli: Rettegi Attila főigazgató

OM azonosító: 203062/007

Program

2021.november 28. vasárnap
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Facebook



Pályázatok