"A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét."                                                  Albert Camus, francia filozófus gondolata

Az 1956. október 23-a és november 4-e közötti napokban Magyarországon majd mindenki úgy érezte magát, mint akiket halottaiból támasztott fel a forradalom. A mámoros öröm napjai voltak ezek. Kacagtak és sírtak, sokáig elfojtott himnuszunk dallamai szakadtak föl szívekből. De a komoly, elszánt józanság tízszer huszonnégy órája is volt ez a rövid kegyelmi idő. Lázban égve fogalmazták nyilatkozataikat, terveiket a diktatúra szerkezetének lebontására, a függetlenség, a demokrácia, a szabadságjogok társadalma feltételeinek megteremtésére - szervezkedtek, küzdöttek, harcoltak, tanácskoztak, tárgyaltak és szavaztak.

Ezt a feltámadást, ezt a reményt, ezt az alkotó, országos demokratikus kibontakozást fojtotta vérbe a Szovjetunió fegyveres agressziója. A szabadság hozsannáját a börtönök, a kelet felé deportáló marhavagonok, a pufajkás-karhatalmista sortüzek, a kínzókamrák, az akasztófák terrorja némította el.

Mi lehet e tizenkét nap tanulsága? Mi az 1956-os magyar forradalom öröksége?

Nemzetközi történelmi jelentősége ma már nyilvánvaló: az 1956-os magyar forradalom volt a szovjet birodalom bukásának egyik első előidéző eseménye.

Milovan Gyilasz ezt már 1956 novemberében megjósolta, amikor a New York-i New Leadernek ezt nyilatkozta:

"A magyarországi forradalom a kommunizmus végének kezdetét jelenti".

Albert Camus francia filozófus pedig ezt írta: "A népfelkelés első budapesti süvöltései porként söpörték el a tudálékos, rövidlátó, hamis és hazug-szép filozófiákat, magyarázkodásokat és doktrínákat. Az oly sokáig megcsúfolt igazság, a meztelen igazság robbant a világ szeme elé."

Ötvenhatban megtanulták és a világ elé tárták az alapigazságot: egy országot, egy társadalmat nem ideológiák határoznak meg, nem dogmák és elméletek minősítenek, hanem a szabadság megléte, mértéke vagy hiánya. Minden ideológia és doktrína felhasználható az erőszak, az elnyomás igazolására, magyarázására, legitimálására, mindegy, hogy minek nevezik: fasizmusnak vagy antifasizmusnak, kommunizmusnak vagy antikommunizmusnak, rasszizmusnak, kapitalizmusnak, szocializmusnak, vallási vagy etnikai fanatizmusnak.

József Attila ezt így fejezte ki: "Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet?"

A szabadság: létszükséglet. Ez volt az ?56-os forradalom kitörésének egyik szikraforrása is. Ahogy egy tizennyolc éves diáklány vallotta az ENSZ különbizottságának 1957-ben: "Szabadságot akartunk, nem jólétet. Lehet, hogy kenyerünk se volt, és sokunknak nem volt megélhetési lehetőségünk se - de mi szabadságot akartunk! Hazugságok között nőttünk fel. Állandóan hazudnunk kellett. Egy ép gondolatunk nem lehetett, mert mindent belénk fojtottak. Gondolatszabadságot akartunk!"

Két hét természetesen nem elég egy új, szabad társadalom kialakítására, de annak előfeltételei megteremtésére elégnek bizonyult tíz nap. Az egyik legfontosabb előfeltétel az önbizalom visszaszerzése volt. Amikor legördült szíveikről az életük minden területén minden percünket átható, testet-lelket bénító félelemérzet, akkor el tudtuk kezdeni építgetni a demokratikus viselkedés kereteit.

Ahogy Bibó István, egyik legnagyobb politikai gondolkodónk fogalmazta meg szállóigévé vált megfigyelésében: "Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni?"

Bibó Istvánnak a személyes bátorsága is legendássá vált. November 4-e véres vasárnapján, a szovjet ágyúk, tankok és repülők pusztító inváziója hajnalán ő volt a forradalmi Nagy Imre-kormány egyetlen tagja, aki a Parlamentben maradt. Leült egy írógéphez, és "Magyarok!" címmel proklamációt fogalmazott. Írógép küzdött tankokkal, érvek szegültek szembe áruló terrorral, szavak, gondolatok - golyókkal. Ezt írta ekkor többek között: "Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását."

Mi hát az 1956-os magyar forradalom tanulsága, öröksége?

Egyéb fontos tényezők mellett az, hogy az igazság, az önrendelkezés, a szabadság, a félelem nélküli élet, a demokrácia olyan alapvető egyéni és társadalmi szükséglet, amelynek eléréséért az ember minden áldozatra kész.

És ez az örökség, ez az üzenet nemcsak Magyarországra vonatkozik, és nemcsak a távoli múltra érvényes, muzeális kincs. Ez a tanulság nemcsak ott és akkor, hanem itt is és most is fontos, sőt egyetemes és a jövő számára is erőt adó érték. Úgy, ahogy ezt már Bibó István is tudta, amikor két hónappal 1957. májusi letartóztatása előtt ezt írta: "A magyar népnek [?] feladata, hogy minden rágalommal, feledéssel és elszürküléssel szemben tisztán őrizze meg a maga forradalmának zászlaját, mely az emberiség szabadabb jövőjének a zászlaja is."

                                                                                                                      Németh Tamás

                                                                                                                           szaktanár