Stage Dive: Az első csapás

  nyomtatási kép

Nem állt túl sok idő a rendelkezésünkre, hogy összehozzunk egy olyan zenei produkciót, amin a képességeinknek megfelelő zenei számokat úgy adhatunk elő, olyan hangulattal, lendülettel és stílusban, hogy az tetsszen a közönségnek.

 A legnehezebb résznek talán mindig a dalválasztás bizonyul, hiszen saját szerzeményeink még nincsenek – kivételt képez egy Bródy dal átdolgozása a március 15-i ünnepségre, ahol adott szöveghez mi írtuk a dallamot-, és eléggé megoszlik a hallgatóság ízlésvilága. (Még a zenekaron belül is többféle stíluson „vitáztunk”, többek közt van, aki hardcore metalt, heavy metalt, folk-rockot és akár nu-metalt, illetve new-metalt zenét is játszana, amelyek szűkebb befogadó táborral bírnak.)

Így tehát próbáltuk megkeresni a közös nevezőt, talán sikerült is…

A műsort egy Linkin Park dallal kezdtük, ez egy lassabb darab, érzelmesebb. Utólag elmondhatom, hogy nem épp a legjobb döntés volt, hiszen az első számnak pörgősnek kell lennie, amivel felrázzuk az embereket. Ennek ellenére tapssal fogadták. Második dalnak egy slágert választottunk, amit mindenki szeret, mégpedig Adele-től a Rolling in the deep-t. Ez felpezsdítette a hangulatot, ahogy mi láttuk, „ütött” is rendesen, hiszen a nézők mindegyike Melittát figyelte, ahogy énekelt, a háttérből dicsérő, elismerő összesúgásokat véltünk felfedezni. Ennél csak az arcokra általunk csalt „ábrázatok” voltak érdekesebbek.
Az utolsó dal, amit még egy körülbelül fél órás improvizáció követett, az AC/DC- Highway to hell című eszméletlenül jó száma volt. Ez is közönség kedvenc lett, sőt, mondhatnánk azt is, hogy ez volt az előadás csúcspontja, mégpedig azért, mert ezt élveztük a legjobban, és még egy egyszerű indokból kifolyólag: a tanárok közül is néhányan velünk énekelték. Utólag is köszönjük az együttműködésüket!
Mi nagyon élveztük az egészet, legközelebb igyekszünk ennél még színvonalasabb műsort adni!
Hangszereink saját, illetve családi örökség részei. Tóth Richárd hagyományos akusztikus gitárjával, Szász Martina szintetizátorával „dolgozik”, az egyik basszus gitár Horváth Ádám Édesapjának relikviája, a másik Szentiványi Viktor Balázs, iskolánk egykori tanulójának tulajdona, a dobokat pedig Janzsó Móric Apukája és Horváth Ádám biztosította. Szász Melitta és Pintér Máté pedig tudását "dobta a közösbe".
"Rock and Roll, te vagy a himnuszunk!"

Horváth Ádám és Pintér Máté élménybeszámolója
a 2014. április 16-i első fellépésről a DIÁKNAPON

Elérhetőségeink:

Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
e-mail:
titkarsag@razso.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8–10.

Képviseli: Rettegi Attila főigazgató

OM azonosító: 203062/007

Program

2024.április 19. péntek
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Facebook



Pályázatok