Rólunk írták - Körmendi Híradó 2015. január 25.

  nyomtatási kép
Körmend centrumában, a 8-as főút mellett található városunk patinás, immár 130 éve működő oktatási intézménye, a Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola. A Rázsó Körmenden egy fogalom. Rázsósnak lenni egy életérzés, életforma. Az iskola névadójáról viszont kevesen tudják, hogy a mezőgazdaság és agrártudomány területének egyik kiválósága volt. S mivel az iskola fő profilja mindig is a mezőgazdaság volt, ezért viseli 1987 óta az intézmény az ő nevét.
A kezdetek a XIX. század végéig nyúlnak vissza, ugyanis 1884-ben vette kezdetét Körmenden az ipari tanoncok képzése a római katolikus fiúiskola épületében, két párhuzamos előkészítő és egy első osztály indításával. A képzési szerkezet az idők folyamán többször átalakult, változtak a helyszínek és módosultak az oktatási formák. A városban kialakított új iskolapolitikai koncepció 1985-ben a helyi középiskolai szerkezet teljes átalakításával járt. Megtörtént a szakképző intézmények integrációja: a mezőgazdasági szakközépiskola és az ipari szakmunkásképző intézményt rendelték egymás mellé. Az önállóvá vált gimnázium elköltözött a szakmai oktatásra alkalmas Rákóczi úti épületből. A jelenlegi képzés az egykori főiskolai szellemiséget és légkört próbálta és próbálja továbbvinni, átörökíteni a későbbi generációk számára. Mivel nemcsak Körmend és térségéből érkeznek tanulók, hanem az Őrségből, a Vasi Hegyhátról, Zala megyéből és Szombathelyről egyaránt, az egykori pezsgő kollégiumi élet megszűnése érzékenyen érintette a nagy beiskolázási körzettel rendelkező intézményt.
Az iskolában szakközépiskolai és szakiskolai képzés folyik. Az oktatott szakmákhoz a tárgyi és személyi feltételek magas színvonalon rendelkezésre állnak. Az elméleti képzés a kor követelményeinek megfelelően interaktív eszközökkel felszerelt tantermekben, szaktantermekben történik. A gyakorlati képzés alapozó része az iskolai tanműhelyekben zajlik, ahol minden eszköz biztosított az előírt gyakorlati tananyag elsajátításához. A felsőbb évfolyamos gyakorlati oktatás vállalkozásoknál, gazdasági társaságoknál zajlik tanulószerződéses jogviszonyban. Közel 40 céggel van kapcsolata az iskolának, köztük a térség nagy foglalkoztatóival, mint az Opel Szentgotthárd Kft., az Ada Hungária Bútorgyár Kft., az A.H. UNIVERSAL-BAU Kft., a Tesco, Spar és ÁFÉSZ áruházláncok. A kormányzati törekvéseknek megfelelően – amely a szakképzésre helyezi a hangsúlyt – az iskola erősíteni kívánja a kapcsolatot a gazdasági élet szereplőivel. A beiskolázás során kiemelt figyelmet fordít az általános iskolai pályaorientáció koordinálására. Éveken keresztül nagy népszerűségnek örvendett a 7. osztályosok körében a Kisinas tábor, melynek keretében a gyerekek bepillantást nyerhettek az itt folyó szakmai képzésbe.
De melyek is ezek a szakmák? A szakközépiskolai ágazatban logisztikai ügyintézők, autószerelők, a szakiskolában pedig eladók, kárpitosok, asztalosok, mezőgazdasági gépszerelők képzése folyik. A munkaerőpiaci igényekhez igazodva új profilként kerül bevezetésre 2015 szeptemberétől az ügyviteli titkár és az ipari gépész szakma. Az átlagostól eltérő képességű tanulók felzárkózatására, fejlesztésére kiemelt figyelmet fordítanak. Az utóbbi évek tehetséggondozási munkájának sikerét tükrözik az országos szakmai tanulmányi versenyeken elért kimagasló eredmények. Kardos Máté mezőgazdaság gépszerelő szakmában országos első, Vinkelbauer Máté pedig 4. helyezést ért el. Országos döntősökkel büszkélkedhet az eladó szakterület is. Horváth Szilvia és Szőke Annamária az országos szakmai tanulmányi versenyen, míg Lákics Piroska a Spar kiváló tanulója versenyen elért eredményével öregbítette az iskola hírnevét. Jónéhányan a szorgalmuknak, kitartásuknak köszönhetően egyetemen, főiskolán folytatják tanulmányaikat. A 2014-es tanévtől kezdődően gyógypedagógiai és fejlesztő pedagógiai ellátásban részesülnek a kevésbé jó képességű, illetve sajátos nevelési igényű és tanulási zavarokkal küszködő diákok, akik így nagyobb eséllyel teljesítik a képzési követelményeket. A közismereti tantárgyak területén is eredményesek voltak a diákok. Igyekeznek minden meghirdetett versenyen részt venni, legyen az anyanyelvi, irodalmi, idegen nyelvi, történelmi, matematikai vagy szavalóverseny. Legutóbb a Nagy Háborús Emlékév megyei döntőjében 2. helyezést ért el az iskola csapata. Az angol drámafesztiválon arany és ezüst minősítést szerzett két tanuló, Szász Melitta és Janzsó Demeter János.
Egykor az iskola padjait koptatta az olimpiai és Európa bajnok kalapácsvető, Pars Krisztián, a jelenleg is válogatott kosárlabdázó Ferencz Csaba, Sömenek Martin.
Elmondható, hogy az iskola tantestülete tanuló centrikus gondolkodású, empatikus pedagógusokból áll, akik számára nemcsak a szakmai és közismereti tantárgyak oktatása a lényeges, hanem az is, hogy olyan légkört teremtsenek az iskolában, ahol a diák szívesen tartózkodik, érzi a törődést, az odafigyelést. A tantestület figyelmet fordít a szakmai megújulásra, az önképzésre, a továbbképzéseken való aktív részvételre és a korszerű technikai eszközök kínálta lehetőségek alkalmazására. Együttműködési megállapodás köti a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjához, melynek keretében fiatal pedagógus jelöltek gyakorlati képzéséhez biztosít helyet és feltételeket. Jelenleg is több pedagógus folytat egyetemi tanulmányokat, mentorképzésben, mérnöktanári, közgazdásztanári és fejlesztő pedagógusi szakirányon. A nemrégiben bevezetett pedagógus életpálya-modell követelményeihez igazodva többen is rendelkeznek már szakvizsgával, illetve portfólióval. Egy-egy tanév folyamán többször is alkalmat teremtenek arra, hogy közösségüket még jobban összekovácsolják.
A 11. évfolyam tanulói az érettségi feltételeként előírt közösségi szolgálati tevékenységét már teljesítette. Ezen keresztül kapcsolatba kerültek a diákok a környék szociális, oktatási, kulturális és egészségügyi intézményeivel, illetve a települési önkormányzatokkal. Az iskola lehetőséget és teret biztosít külső cégek számára különböző tanfolyamok lebonyolítására is (számítástechnikai, autóvezetési, idegen nyelvi tanfolyamok, sportolási lehetőségek). A tavalyi év kiemelt feladata volt a közmunka program 4 csoportjának képzésének megszervezése, lebonyolítása.
Az iskola célja, hogy közösségi térré alakítsa önmagát. A tanár-diák kapcsolat nemcsak kizárólag az oktató-nevelő tevékenységre korlátozódik, hanem a szabadidő hasznos eltöltése, a közös kikapcsolódás is egyfajta életformává válik. Erre kiváló lehetőséget nyújtanak a sport és kulturális rendezvények, szakmai és tanulmányi kirándulások. A hagyományokat követve évente megrendezésre kerül az új diákok avató rendezvénye, a közös karácsony, a végzősök szalagavatója, a diáknap és a ballagás. Aktív sportélet folyik az intézményben, a mozogni vágyók változatos sporttevékenységek közül választhatnak, például a hagyományos labdajátékok mellett zumbára, és testépítésre is lehetőség nyílik. Az évek során számos kiemelkedő sportsikereket értek el a labdajátékok és az atlétika terén a gyerekek.
Az itt folyó kulturális életet színesíti az iskola saját színtársulatának egy-egy előadása, ahol a vállalkozó szellemű diákok és tanárok együtt viszik színre az írói vénával megáldott, tehetséges tanulók színműveit. Zenei téren is lehetőség van a kibontakozásra, többek között a Melitta & don’t mess with my ass nevű együttes nemcsak az iskolai rendezvényeken lépett fel, hanem a Körmendi Napokon is bemutatkozott.
Minden itt zajló eseményről, eredményről, megvalósult programról naprakész szöveges és képekkel illusztrált tájékoztatást nyújt az iskola honlapja.
Az iskola vezetése és az itt tevékenykedő pedagógusok bármikor szívesen nyújtanak tájékoztatást az érdeklődő diákoknak és szüleiknek egyaránt.

Elérhetőségeink:

Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
e-mail:
titkarsag@razso.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8–10.

Képviseli: Rettegi Attila főigazgató

OM azonosító: 203062/007

Program

2024.április 16. kedd
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Facebook



Pályázatok