2015. május 20-án hajnali 3 órakor egy felejthetetlen utazás vette kezdetét, mely minden résztvevő szívében és gondolkodásmódjában nyomot hagyott. Örökre.

Dr. Halmágyiné Czapáry Katalin, Bánfi Margit és Németh Eszter tanárnők kíséretében 40 diákkal elindult buszunk Lengyelország felé. Szlovákián keresztül vezetett utunk. Pozsony, majd Brno városa alatt elhaladva mesebeli tájakban gyönyörködhettünk. Üde, szénakazlakkal tarkított mezők, a világ dolgaival mit sem törődő, békésen legelésző állatok, régi parasztházakkal tarkított falvak, harsány zöld fenyvesek, a Kárpátok vonulatai, hol vadul, hol békésen kanyargó folyók, hidak szegélyezték utunkat. Mintha megállt volna az idő...

A vizeken hattyúk, vadkacsák, kormoránok és sirályok ébredeztek a szikrázó napsütésben. Mesébe illő, idilli volt minden. A hegyek ormán egykor szebb időket látott várak és romok kapaszkodtak a magasba.

Trencsén várának történetét Bánfi tanárnő felidéztette a diákokkal, "buszos történelem óra" keretében.

KRAKKÓ ódon városába kora délután érkeztünk. A Visztula folyó partján parkoltunk le, ahonnan a Wawel dombon épült, csodaszép királyi palota mellett sétáltunk be a belvárosba. Macskaköves utcákon, villamosok és konflisok gyűrűjében, palotákkal és gyönyörű épületekkel szegélyezett utcácskákon áthaladva elértük a város szívét, a 40 000 négyzetméteres alapterületű főteret.

Bánfi Margit és Németh Eszter tanárnők megmutatták a diákoknak az egykor fővárosként is működő Krakkó főbb nevezetességeit, a hozzájuk fűződő tudnivalókról tájékoztatták őket. Halmágyiné Czapáry Katalin tanárnő remek fotókon örökítette meg a látnivalók sokaságát, a királyi palotát, a Mária-templomot, a Péter-Pál templomot, a Szent Adalbert templomot, a Posztócsarnokot, illetve meséltek a Kazimirez zsidó negyedről, ahol Schindler egyik gyára működött, a Jagelló Egyetemről, ahol többek között Kopernikusz is tanult egykoron.

Krakkó után a 70 km-re elterülő AUSCHWITZ-ba indultunk. A Harmadik Birodalom legnagyobb táborrendszerét felkészült idegenvezetők mutatták be nekünk. Az „ARBEIT MACHT FREI” feliratú, hírhedt kapun belépve mindannyian átéreztük a hely szellemét. Megtudtuk, hogy az itt szenvedő és kivégzett 1 millió fogoly közül 430 000 magyar volt, vagyis minden 3. áldozat.

Az egykori táborban szinte még ma is tapintható az ott szenvedők nyomora, "a házfalakról lecsorgó, vöröslő fájdalom", a kor ordas eszméje, "mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra".

Nyomasztó, de egyben tanulságos volt mindannyiunk számára megtapasztalni, hogy mennyire más látni, mint csak könyvből megtanulni egy embertelen világot.

A 3 órás tárlatvezetés után a 3 kilométerre elterülő BIRKENAU-ba mentünk. A sivár pusztaságban, fa barakkokkal és krematóriumokkal "felszerelt", szögesdróttal és vasúti sínekkel, a történelmi könyvekből jól ismert őrtoronnyal ellátott komplexumhoz képest Auschwitz szinte "dácsának" tűnt. Elmondhatatlanul döbbenetes kép tárult elénk. Még így, sok-sok évtized után is sokkoló volt a megsemmisítő tábor látványa. Sokan felmentek az őrtoronyba, bemásztak a marhavagonokba.

Szakadó esőben tértünk vissza a buszhoz. Jó néhányan eláztak. Ám valahogy ez most nem is tűnt kellemetlennek vagy elviselhetetlenül rossznak. Eltörpülni látszottak az ilyen dolgok azok embertelen szenvedései, bánata és tragikus sorsa mellett, akikről itt hallhattunk, s amiket itt láttunk.

Tanulságos és rendkívül élménygazdag kirándulásról hajnali 5 óra tájban érkeztünk HAZA. Más emberekként.

Mert van, amit látni kell.....

Szerb Antalt idézve: "És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami."

Az út során készült képek