Holdfényliget Kalandpark

  nyomtatási kép
A TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0414. számú pályázat keretében 2015. június 3-án 45 diák 5 kísérőtanárral együtt felkereste Gyöngyösfaluban a HOLDFÉNYLIGETET, az Alpokalja kalandparkját.
9 órakor indultunk busszal az iskola elől, s már ekkor látszott, hogy az időjárás kegyeibe fogadja a csapatot.
A helyszínre érkezve az animátorok ismertették a napi programot, és mindenki megkapta a szükséges felszerelést.
Az- ebéddel egybekötött - egész napos program keretében a részt vevők kipróbálhatták az erdei drótkötél pályákat, ahol bátorság és erő függvényében 2-8 méter magasságban kialakított akadályokat küzdhették le. A Száguldó denevérpályán a levegőben száguldás szerelmesei élvezhették a csúszásokat.
A mászófal és a ládatorony építés is kihívást jelentett a vállalkozó szelleműeknek. Néhányan kipróbálták a park új szolgáltatását, az Óriáshintát is, ami szintén adrenalinszint növelő volt.
Levezetésképpen voltak, akik a játszótéren pihenték ki a fáradalmakat, voltak, akik bejárták a tó körül kialakított mezítlábas élményösvényt, ahol megtapasztalhatták a természet anyagainak különbözőségét.
A diákok éltek a felkínált lehetőséggel, és erejükhöz mérten igyekeztek kipróbálni mindent. A többség eddig még nem vett részt ilyen kalandban, de izomlázuk ékes bizonyítéka volt annak, hogy maximálisan kihasználták a helyszín nyújtotta eszközöket, sportolási lehetőségeket.

A kirándulás képei

Elérhetőségeink:

Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
e-mail:
titkarsag@razso.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8–10.

Képviseli: Rettegi Attila főigazgató

OM azonosító: 203062/007

Program

2024.április 18. csütörtök
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Facebook



Pályázatok