Április 11-én  útra kelt iskolánk 50 fős csapata, hogy Ausztrián keresztül, Graz, majd Klagenfurt érintésével eljussunk Olaszországba. Hajnali sötétségben hagytuk el Körmendet. A lassan ébredező tudatok és szempárok a derengő kora reggeli fényben idővel megpillanthatták Karintia tartomány legnagyobb állóvizét. A nyújtózkodó napsugarak szűrt fényében megcsillanó  Wörthi-tó  látványa csupán kezdete volt a vizuális élménykavalkádnak. Az Alpok szürke vonulatai komótosan tekintettek le ránk, s úgy várták a felkelő Nap melengető reggeli köszöntőjét, akárcsak az álmos utasok. A magával ragadó tájkép  kellő ébresztőnek bizonyult! Csodálatos, smaragdzöld erdővel szegélyezett utak és kopár hegyoldalak, szikrázóan fehér hótakaróval borított hegyormok, vízesések, türkizkék folyókanyarulatok, békésen legelésző nyájak, kis templomok, várak és várromok látványa fogadott bennünket. Aztán félúton, a  buszból kiszállva némi pihenőre, a szinte harapható, kristálytiszta levegő igazán üdítőleg hatott ránk. Utunkat folytatva átértünk a határon. ITALIA! A szóbeszéd, miszerint Olaszországban mindig süt a Nap, igaznak bizonyult! Tarvision keresztül elérkeztünk célunk első állomására REDIPUGLIÁBA. Egy olyan monumentális műemlék várt ránk, melyet még Benito Mussolini építtetett az I. világháborúban elesett olasz katonák emlékére. Ez Európa egyik legnagyobb katonai emlékműve. Több mint 100.000 ismert és névtelen katona urnája pihen a falak mögött az idők végezetéig. Presente! = Jelen! Olvashattuk a falakon... A hősök jelen vannak, köztünk!  500 lépcsőfok megtétele után ér fel a látogatót a Golgotára. A keresztek tövében egy kis kápolna épült. Gotthárd Dominik 12.A osztályos tanuló orgonajátéka hallatán a jelenlévő magyar és olasz diákok tekintete elhomályosulni látszott. Végtelen csend lett. Értő némaság. A magyar Himnusz hangjai idegen földön... Ott, ahol  véres csatákban több tízezer magyar katona vesztette életét, hazáját. Áhítat töltötte meg a szíveket, és néhányan lopva elmorzsoltunk egy-egy  könnycseppet is szemünk sarkában.  Az oltáron lévő misekönyvébe belelapozva láttuk, hogy már a Húsvéti ünnepkörre készülődtek. Az emlékparkban korabeli fegyvereket és harci járműveket tekinthettünk meg. A kis múzeumban rálelhettünk magyar vonatkozású és nyelvű feliratokra, nevekre, emlékekre.
"Hazádnak rendületlenül" ... Igen, mi már értjük...!

A következő állomásunk a San Michele-hegy volt, melyet "halálhegynek" is neveznek, nem vétlenül.  A NAGY HÁBORÚ  során ez volt az egyik legfontosabb helyszín, melyért  elképzelhetetlenül embertelen és sok áldozatot követelő csaták folytak. Az elhunytak, a mártír katonák emlékét olasz és magyar nyelvű felirattal ellátott emlékművek idézik meg. Mert ezek a katonák ellenségként küzdöttek, ám a halálba testvérként mentek, együtt, egyenlően.  Már nem  számított, ki, melyik hon fia volt, hisz mindnyájukat anya szülte a világra, s nem e végre!  A legemocionálisabb  hatást mégsem az utódok által emelt mementók váltották ki a jelenlévőkből. A kövek dacos némasága, a sziklák töretlen büszkesége, a verejtékkel kiásott lövészárkok elhagyatottsága, a  kavernák végeláthatatlan és reménytelenül sötét járatai, a hegy baljós csendje állítanak igazi, szinte tapintható emléket. Az ember valósággal hallja, érzi fent az arcunkat és hajunkat megcirógató szélben az elődök sóhaját, honvágyát. Beszélnek hozzánk. Régi, daliás időkről suttognak, bátorságról, kitartásról, fájdalomról, bajtársiasságról, hazaszeretetről mesélnek... és reménytelenségről. Furcsán csengnek ezek a szavak békeidőben. Idegenül. S mégis értjük; mi, akik ott jártunk, értettük... Az utat gyalog tettük meg fel és le, majd 3-3 km-et. A kilátás pazar volt. A messzeségben az Adria kéklett, a hegy túloldaláról letekintve pedig az Isonzó és Doberdo véráztatta mezői  tárultak szemünk elé. Igen. A Nagy Háború... Mi voltunk azok, akik aznap lélekben dombra mentek fel és HEGYRŐL jöttek le!    

Délután utunk- végig a tengerparton haladva- Triesztbe vezetett, többek között Duino település mellett, melynek környékén láthattuk a tengerben sorakozó kagylótelepeket. A Miramare kastély szépséges parkjában órákon keresztül sétáltunk, s nem győztünk betelni a látvánnyal. Majd Trieszt nyüzsgő, kozmopolita belvárosa várt bennünket, ahol megtekintettük a legfőbb nevezetességeket : a kikötőt, a mólót, a Városházát, a Verdi Operaházat, a Négy kontinens Szobrát, a római színházat, a XVIII. és XIX. századi palotákat, a Canal Grande-t, James Joyce szobrát, a  hangulatos kávéházakat, a San Antonio templomot, a San Giusto erődöt. Trieszti utazásunkat szabad programmal zártuk, melybe belefért egy finom pizza, egy jó gelato, séta az Audace mólón  vagy épp szuvenírvadászat.  A város, amely egykor az Osztrák-Magyar Monarchia egyik forgalmas központjaként működött, ahol számos  író és költő élt vagy megfordult, s nem utolsó sorban a híres olasz ILLY kávé hazája (mely a budapesti Illy Károly találmánya), szépséges naplementével búcsúzott tőlünk, magyaroktól. A közös élmény, a mediterrán hangulat, a tenger illata és kékje, a történelmi események felelevenítése, a helyszínek közös megtekintése örök élmény marad!

A kirándulás KÉPEI