Délelőtt a múzeumban

  nyomtatási kép

Május 27-én érdekes és élményekben gazdag délelőttöt tölthettünk el a körmendi Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeumban. A mi iskolánk is csatlakozott a pályázati programban résztvevők köréhez.
A projekt keretében elsőként a helytörténeti kiállítással ismerkedhettünk meg, tárlatvezetéssel. A diákok nagy része már járt az intézményben, ám most is új, hasznos és meglepő információkkal bővült tudásunk.
Egy ilyen patinás környezetben, ahol még a falak is mesélnek, eleve jól érzi magát gyermek és felnőtt. Élvezettel vettük birtokunkba az ebédlő pompás termét és élveztük az erkély nyújtotta atmoszférát és látványt. Fentről szemmel követhettük a rendezvény fő attrakciójának előkészületeit, az iparosok, kézművesek kirakodását. Aztán kezdetét vette a forgatag. Egyre több helyi és vidéki iskola csapata csatlakozott hozzánk. Megtekinthettük a kiállító kézművesek munkafolyamatait, kipróbálhattunk hagyományos szerszámokat, eszközöket, tevékenységeket, illetve megcsodálhattuk a kész iparos remekeket. Az időjárás kedvezett a jó hangulatban lezajlott eseménynek. Mindenki megtalálta az érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot, s egy szép délelőttöt töltöttünk el együtt.

A rendezvény KÉPEI

Elérhetőségeink:

Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
e-mail:
titkarsag@razso.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8–10.

Képviseli: Rettegi Attila főigazgató

OM azonosító: 203062/007

Program

2024.április 18. csütörtök
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Facebook



Pályázatok