Operakaland - avagy Rázsós diákok Figaró házasságán

2017. október 10. 23:01:19  nyomtatási kép

Színházba járni jó! Operába járni??? Újdonság, kaland, kihívás! Akkor épp nekünk való...
2017. október 9-én Budapestre utaztunk félszázan, hogy megízleljük, milyen is egy élő operaelőadás részesévé válni. Ez egy kísérlet volt, egy ismeretlen, titokzatos világba való belépő, melyet mindenképp ki kellett próbálnunk! S nem bántuk meg! Hábetler András operaénekes és rendező a zseniális Wolfgang Amadeus Mozart remekművét újragondolta. A mai korra és társadalmi környezetre (re)formált változatot láthattuk mi, fergeteges előadás keretében. Az élőzene és a kiművelt énekhangok varázsa betöltötte az Erkel Színház termét, melyet aznap 1630, az ország minden pontjáról érkezett középiskolás diák hallgatott. A közismert nyitányt követően a darab újraálmodójának frappáns, humoros és lényegre törő instrukciói hozzájárultak az érdeklődés felcsigázásához, illetve a mű mindmáig érvényes mondandójának megértéséhez, befogadásához. A helyzetkomikumra építkezés nagy hangsúlyt kapott, méltó környezetbe ágyazva az örök érvényű férfi-nő kapcsolat, a mindent felforgató szerelem, a vágyak, a csábítás, az erotika, az intrika, a taktika és a bosszú, majd pedig a boldog vég és a katarzis impresszióját. A tetszésnyilvánítás véget nem érő tapsorkánok, kacagás és füttyszó formájában az utolsó pillanatig megerősítette az előadókat abban, hogy jó, amit csinálnak!
A Figaro házassága - az operairodalom egyik legismertebb műve - a középiskolásoknak meghirdetett OperaKaland elnevezésű sorozatban szerepel, mely Magyarország legnagyobb szabású színházi oktatási programját alkotja. A mű zajos sikere nemcsak a jelmezeken és a szenzációs díszleteken múlt, hanem a magával ragadó karaktereknek, a közvetlen hangvételnek, a befogadóbarát stílusnak, s nem utolsósorban az előadás interaktív voltának is köszönhető. Az iskola vezetése évek óta támogatja azokat a kezdeményezéseket, amik révén diákjaink a kultúra, a történelem és művelődés olyan szegmenseit ismerhetik meg, melyek felfedezésére családi és szociális helyzetükből adódóan, vagy saját belső indíttatásuk révén nem nyílik lehetőségük. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek mindig nagy sikerrel záruló, eredményes programok.
A kulturális projekt a katarzissal nem ért véget, hiszen a langymeleg októberi napfényben fürdőző Budapest még tartogatott számunkra jó néhány élményt. A Parlamentnél hajóra szálltunk, s a Várkert Bazárnál partot érve gyönyörködhettünk többek között a Budavári Palotából nyíló panorámában, a várnegyed patinás épületeiben, a Sándor-palota előtti őrségváltásban, a Mátyás-templom pompájában és a Halászbástya ragyogásában. Tartalmas és élménydús napot hagytunk magunk mögött.
A budapesti KÉPEK

Elérhetőségeink:

SZMSZC Rázsó Imre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
Fax: 94/594-076
e-mail:
iskola@razso.sulinet.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8-10.

Képviseli: Szentgyörgyvári Róbert főigazgató

OM azonosító: 203062

Facebook