Március 15. - megemlékezés

  nyomtatási kép
Szabadság! És szerelem. Hogy Petőfi napja volt (ahogy Vajda János elnevezte) március 15-e? Meglehet, hisz ő volt az események egyik csiholója. De ugyanúgy volt minden szabadságra vágyó, fiatal vagy csak lelkében fiatalé, nőé és férfié, akik boldogan végigkísérték, átélték az egész napot, eltöröltek-létrehoztak, felszabadítottak örömmel és szerencsére vértelenül.
Az este pedig már ott találta őket a Nemzeti Színházban: ünnepelt a nép, ünnepeltek a márciusi ifjak. Többek között ott volt Szendrey Júlia, ott volt Teleki Blanka grófnő, az első magyar leánynevelő intézet igazgatónője, az első nő, aki nyilvánosan elszavalta a Nemzeti dalt, ott volt Laborfalvi Róza, a kor legtündöklőbb színésznője… Olyan volt ez a nap, mint egy tökéletesre csiszolt előadás; „színházi est, melyen – ó büszkeség! /A gondolatszabadság született” – miképp Juhász Gyula is felidézte 48. március 15. című versében. És ebben a szabadságban volt egy mozdulat, igen, talán épp akkor történt valami más is, amikor Szendrey Júlia a kokárdát – forradalmian másképp – épp férje szíve fölé tűzte. A gondolat szabadsága mellett megszületett a szív szabadsága.
Már aznapra műsorváltozást kértek a márciusi ifjak Bajza színházi direktortól. A Bánk bán című dráma előadásával akarták megkoronázni az eseményeket, de ott és akkor a tömeg nem lassan bontakozó drámát akart! Félbeszakították az előadást, kívánságukra Hunyadi-áriát, Himnuszt, Szózatot, Rákóczi-indulót, Marseillaise-t játszottak. Jókai, aki igyekezett a népet a hiányzó Táncsics miatt (aki hazament feleségéhez) megnyugtatni, a színfalak mögött szembetalálta magát a sugárzó szépségű Rózával, aki királynőként, Gertrudis szerepében-jelmezében, végzetesen lenyűgözte az írót. Jókai baljára tűzte kokárdáját, és csókjával pecsételt meg szabadságot, szerelmet, közös jövőt.
Március idusa minden szabadságért-szerelemért lelkesedő fiatalé volt 2018. március 14-én is, Körmend város színháztermében, majd másnap, a városi ünnepségen csakúgy – alkalmi színtársulatunk a jeles napot záró színházi est felidézésével emlékezett meg hőseinkről.
KÉPEK

Elérhetőségeink:

Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
e-mail:
titkarsag@razso.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8–10.

Képviseli: Rettegi Attila főigazgató

OM azonosító: 203062/007

Program

2024.április 19. péntek
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Facebook



Pályázatok