Bábolnai szakmai kirándulás

  nyomtatási kép
A GINOP-6.2.3-17-2017-00029 azonosító számú projekt tanulói életpálya-építést szolgáló programjai közül 2019. szeptember 5-én megvalósult a mezőgazdasági gépészek kirándulása. Egy hűvös csütörtöki reggelen indultunk el Körmendről Bábolnára, hogy részt vegyünk a 32. Bábolnai Gazdanapokon, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár társrendezvényén. Az indulást úgy időzítettük, hogy a 9 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitóra odaérjünk, melyen többek között Nagy István agrárminiszter is mondott beszédet. A nagy múltra visszatekintő rendezvényen – a hagyományoknak megfelelően – az idei évben is működés közben láthattuk a legmodernebb mezőgazdasági erő- és munkagépeket. A legújabb high-tech precíziós gazdálkodási technológiák felvonultatása mellett bemutatták a helyspecifikus növénytermesztés jól bevált gyakorlatait és döntéstámogatási mechanizmusait a tápanyag-gazdálkodásban, a növényvédelemben és a nedvességgazdálkodásban – vagyis összehozták az elméletet a gyakorlattal. A tanulók számára ez rendkívül érdekes és tanulságos volt. Az idei Gazdanapok különlegessége volt, hogy az Agrotec Kft. traktor-tesztvezetési lehetőséget biztosított a látogatóknak, továbbá egy úgynevezett „dühöngővel” várták a rakodógép-kezelőket, akik itt kipróbálhatták az újdonságokat. A diákok többsége élt is a lehetőséggel. Ezenkívül volt traktorügyességi verseny, bálarakás időre, és földmunkát is végezhettek egy rakodógéppel. Az Agro-Way Kft. drónbemutatót tartott a kiállítás füves területén, ahol a permeteződrónok használatával ismerkedhettek meg a tanulók. A drónok néhány területen már bizonyították hasznosságukat, egyszerűbbé tettek eddig csak költségesen és sok kompromisszummal megoldható feladatokat. A lovaspályán pedig lovasbemutatókat tekinthettek meg a kirándulók: huszárok, íjászok, kaszkadőrök és csikósok produkcióját.
(Zimits Róbert tanár úr írása)

Elérhetőségeink:

Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum
Cím: 9900 Körmend, Rákóczi u. 2.
Tel.: 94/594-077
e-mail:
titkarsag@razso.hu


Székhely: 9700 Szombathely, Akacs Mihály utca 8–10.

Képviseli: Rettegi Attila főigazgató

OM azonosító: 203062/007

Program

2024.április 19. péntek
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Facebook



Pályázatok