Tatai tábor 2009.

2009-09-17 13:31:34


Az idén június végén ismét részt vehettünk a Szakszervezetek Országos Diák-Sportszövetsége Egyesület által megrendezett találkozón. Az egy hetet hasznos programokkal és aktív pihenéssel tölthettük. A táborban a sportolás mellett kulturális rendezvényeket is látogathattunk. A táncház, az irodalmi délután mellett egy festő képeit is megtekinthettük, a fiúknak pedig katonai bemutatót tartottak. Egyik délelőtt csoportfoglalkozást tartottak számunkra a munkavállalásról, és előadókat hívtak a fogyasztóvédelemmel kapcsolatban. A csoportunk a fakultatív környezetvédelmi programokat részesítette előnyben. Ennek keretében meglátogattuk a tatabányai Bányamúzeumot, a tatai várat és egy fél órás hajóúton is élvezhettük az Öreg-tó és környéke látványát.
A sportolásban sajnos nem értünk el kimagasló eredményeket, a kosárlabdában, a labdarúgásban mérettük össze képességeinket. A jó idő kedvezett a strandolásnak is.
Esténként a szokásos diszkó mellett helyett kapott a jelmezverseny és a Ki mit tud?, amiken szintén szerepeltettük magunkat.
Élményekben gazdagon távoztunk az idén is. A többségünknek tetszettek a programok és várjuk a következő évit.