Témanap - iskolai sportnap

2013-04-27 19:17:25


Áprilisban került lebonyolításra a sportnap az iskola tanulói számára az "Így is lehet tanulni - együttműködés gyermekeink kulturális tudásának erősítéséért" című, TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0208. azonosító számú projekt keretében.

A sportnap célja, hogy felhívjuk tanulóink figyelmét a sport szerepének fontosságára, a mozgás örömének megtapasztalására. A tevékenységek során fejlődhettek többek között a diákok együttműködési, helyzetfelismerési, szabálykövetési kompetenciái.

A diákok számos program közül választhattak. Lehetett focizni, kosarazni, asztaliteniszezni.

A lányok Szakonyi Beáta vezetésével aerobik edzésen vehettek részt.

Akik a kevésbé megterhelő edzésformát részesítették előnyben, ők a zumba mellett döntöttek, mely a hagyományos latin táncstílusokat ötvöz különböző aerobic gyakorlatokkal. A zumbát Fodor Bernadett tartotta, aki a tavalyi tanévben már megkedveltette a diákokkal ezt a mozgásformát.

A délelőtt folyamán10 csapat részvételével tekeverseny zajlott a Sportpályánál lévő tekézőben.

Ekkor került lebonyolításra a tanár-diák focimeccs is, ahol a diákok bizonyították rátermettségüket.

A sportnap külön érdekessége, hogy iskolánk egykori diákja, Pars Krisztián, olimpiai bajnok magyar kalapácsvető volt a vendégünk. Nagyon sok diák hallgatta érdeklődéssel előadását a multimédiás teremben. Beszélt a pályafutásáról, eredményeiről, a sikerekhez vezető útról.

A napot ügyességi és sporttörténeti szellemi vetélkedő színesítette.

 

A sportnap képei

 

A sportversenyek első helyezettei:

Lányfoci:

11/1. osztály csapata - Jakab Dzsenifer, Kovács Eszter, Zancsics  Nikolett, Velekei Petra

Fiú foci:

10/2. osztály csapata - Kis-Nemes Máté, Kőszegi Róbert, Kiss Tamás, Urbán Dominik

Legtechnikásabb játékos: Makai István

Kosárlabda:

12. B osztály csapata - Horváth Dávid, Zsoldos Attila, Horváth Ákos, Mikics Roland

Asztalitenisz

Legeredményesebb játékos: Móricz Anna 11.A

Teke

12/1. osztály csapata - Varga Klaudia, Sáfár Petra, Bagi Nelli, Barbalics Kinga