JUNIOR FRESHHH

2015-02-12 20:29:02


Iskolánk idén is részt vett a MOL Csoport által szervezett természettudományos vetélkedőn.  A verseny 7 fordulós volt, fordulónként 3 feladatot kellett megoldani és az eredményeket online módon lehetett visszaküldeni. A feladatok kémia, fizika, matematikai logika, valamint biológia és földrajz területét ölelték fel, nehéz, sok kutatómunkát igénylő kérdések voltak.
A több száz nevezett csapat között iskolánkból 7 csapat vállalta a megmérettetést.  Az induló csapatok közül a "Volkswagen" fantázia nevet viselő Szász Melitta, Maticskó Kristóf és Szalay Gyula alkotta csapatunk szerepelt a legjobban, ők  a 171. helyet szerezték meg. A többi csapatunk is jól szerepelt az első 180 csapat közé, még további 3 csapat került. Ugyanakkor az iskolánkat képviselő 7 csapat a népes mezőny első harmadában fejezte be a versenyt.
Kitartó munkájukért minden csapatunknak gratulálunk!