Kisinas tábor 2018

2018-12-04 08:27:43


2018. november 27-29. között vidám gyermekarcok töltötték meg iskolánk szaktantermeit és műhelyeit. Elsősorban a most nyolcadikos tanulókat vártuk e három napon, ám jó néhány alsóbb éves gyermek is élt a lehetőséggel, hogy kipróbálhassa gyakorlatban az itt oktatott szakmák némelyikét. Nagy örömünkre szolgált, hogy lelkes szülők is csatlakoztak a látogatók táborához! Sokuk hűségről tanúskodva kereste fel egykori iskoláját. Örömmel fedezték fel a bekövetkezett változásokat.
Az első napon a műszaki szakterület oktatóinak irányításával a gépjárművek, a szereléstechnika és a diagnosztika világában tevékenykedhettek a kisinasok. A másodikon pedig a vegyésztechnikusok munkájába, illetve a gazdasági-kereskedelmi szakterület érdekességeibe kaptak betekintést a leendő diákok. Játékos, vidám feladatokkal, kísérletek segítségével, élvezetes programok keretében bepillantást nyerhettek a marketing és a vegyészet rejtelmeibe. Utolsó alkalommal pedig a faipari szakterület szépségeivel ismerkedhettek meg az ifjoncok. Reméljük, látogatóink többsége a jövő tanévben már nem kisinas, hanem rázsós tanuló lesz!

Képek